• Teljes képernyő
  • Széles képernyő (980)
  • Normál képernyő (770)
  • Szöveg növelése
  • Szöveg alapállapot
  • Szöveg csökkentése

Diesel Egyesületi találkozó - 2011. július 2.

E-mail Nyomtatás
Hajdúböszörmény, Adagolócentrum - Móricz Kft.

Ki gondolná, hogy 2011. július 2-án, reggel 8 óra magasságában a hőmérő higanyszála a 12 és 13 C között nem tudja eldönteni, hogy melyik értékhez is álljon közelebb. Aztán inkább a 13 fele mozdul, bár akkor a megjelent vendégek többsége már amúgyis eldöntötte, hogy ők pedig inkább a "welcome drink" felé mozdulnak.
Köszönjük házigazdánknak, Móricz Zsolt úrnak és lelkes munkatársainak a szívélyes fogadtatást ezen a kissé hűvös napon.

Akik_figyelnek

Az egyesületi nap elején Horváth Tíbor úr avatott be minket a hengerfejek tervezésének, gyártásának rejtett zugaiba, amely információk bizony nagyon hasznosakká válnak a hengerfej felújítással foglalkozó műhelyek számára, de az autószerelők számára is érdekes megjegyzésekkel tűzdelte meg előadását. Betekintést nyerhettünk izgalmas kísérletek tapasztalataiba, amit legszívesebben akkor hallgatunk meg, amikor sikerrel lezárultak a kísérlet sorozatok.

Eloadas_kozben_1Eloadas_kozben_DelphiDelphi_csatlakozo

Különleges diesel területre kalauzolta a hallgatóságot Juhos Gábor, a Diesel Hungária Kft képviselője, amikor a Delphi EUI fejlesztéseivel kapcsolatban tartott előadást. Az EUI (Electronic Unit Injector) azaz elektronikus adagolóporlasztó elsősorban nagy haszongépjárművekben alkalmazott diesel üzemanyag befecskendezési technika, amikor a vezérműtengely segítségével közvetlenül a hengerfejben elhelyezett adagolóporlasztó juttatja be az égéstérbe a magasnyomású üzemanyagot. Jellemző alkalmazás a Volvo, Renault tehergépkocsikban, illetve a Land Rover terepjáró gépkocsik egyes dieselmotorjaiban.

A Delphi diagnosztikai kiegészítő berendezései közül bemutatásra került a visszafolyás-mérő csatlakozó készlet, a Common Rail (Delphi, Bosch, Denso, Continental azaz ex-Siemens) rendszerű diesel gépkocsikon alkalmazott elektromos csatlakozó javítókészlet és a Common Rail rendszerű gépkocsik (Delphi, Bosch, Denso, Continental azaz ex-Siemens) alkatrészeihez használatos műanyag védősapka készletek.

Megbeszeles_a_muhelybenGep_bemutato

A Robert Bosch magyarországi képviseletétől Majernyik Zsolt úr tartott előadást a közös nyomócsöves tüzelőanyagrendszerek befecskendező vizsgálati lehetőségeiről, a Bosch injektorok legújabb javítási technológiájáról, a 3. lépcsős javításról, ami a 10 éve piacon levő technika immár teljes, hivatalos javítási lehetősége.

A műhelyben gyakorlati szemmel is láttuk a 3. lépcsős Bosch injektor javítási technológia néhány részletét. Széljegyzetként hozzá lehet fűzni, hogy "ideges" ember még az összes célszerszám birtokában se kezdjen hozzá a javításhoz, mert attól csak még "idegesebb" lesz. Nyugodt körülmények, leválasztott helység, teljes célszerszám készlet, eredeti alkatrészek és legalább egy jó szakember szükséges magához a javításhoz, és csak ezután következik a próbapadi bevizsgálás ...
Apropó, próbapadi bevizsgálás.  Móricz Zsolt úr büszkén mutatta be működés közben a másik műhelycsarnokban levő vadonatúj padját, amin még alig száradt meg a zöld festék.
Gratulálunk házigazdánk kiváló felszereltségéhez, mindent átszövő szakmai elhivatottságához !

Köszönjük, hogy otthont adott az egyesület rendezvényének, és őszinte elismeréssel szólunk remek vendéglátásáról, melyből külön kiemelem az ebédre felszolgált, fenséges ízharmóniát felvonultató malacpörköltet, amit odaadó lelkesedéssel "pusztított" a csapat.

Diesel Hungária Kft

Navigáció Címlap Események, info Diesel Egyesület - 2011. júl. 2.